Life coach blog

Jót jobbá

Multitasking vagy mindfulness, avagy szétszóródni vagy elveszni a jelenben?

2019. május 21. - .BFG.

Az elmúlt néhány évben minden attól volt hangos, hogy a Z generáció felnövésével egyre nagyobb teret hódít magának a multitasking is. Mindenki meggyőződéssel és büszkén beszélt arról, ha felismerte magában a multitasking képességét. Erénynek számít a magánéletedben, de a munkádban pedig pláne, ha egyszerre több dolgot is tudsz csinálni. De valóban lehetséges ez?

A multitasking, azaz a megosztott figyelem képessége egy olyan tulajdonság, mellyel egyre többen bírnak. Segítségünkre van ebben az a világ, amiben élünk. Valójában azonban fontos, hogy mára már egyértelművé vált, hogy nem megosztott figyelemről beszélünk, hanem a figyelmünk fókuszának nagyon gyors váltogatásáról. Már amennyiben fókuszált figyelemnek nevezhetünk valamit, ami akár csak néhány másodpercig tart…

Felgyorsult világunkban folyamatosan csinálunk valamit, sőt általában egyszerre több dolgot is. A multitasking éppen emiatt tudott teret hódítani, hiszen így lehetőséget kínál számunkra arra, hogy ne kelljen meghoznunk a döntést, mivel is szeretnénk valójában foglalkozni, megtehessük azt egyszerre több dologgal is. Nézzünk egy hétköznapi példát, ami biztosan számodra is ismerős: a kedvenc sorozatod megy a TV-ben, miközben egy barátoddal beszélgetsz messengeren, és közben persze fél szemedet rajta tartod a kutyádon is, mert gyanúsan szagolgatja a szőnyeget.

Hétköznapi, egyszerű dolgokból valóban van lehetőségünk párhuzamosan többet is csinálni, akár annak veszélye nélkül is, hogy bármilyen káros hatással bírna ránk. A multitasking azonban nem áll meg itt, begyűrűzött például a munka világába is, és gyakran már-már elvárássá vált eme képesség kifejlesztése és birtoklása.

A multitasking, véleményem szerint nem egy ördögtől való dolog, azonban megvannak a maga veszélyei, mellyel nem árt tisztában lenni.

Nem, nem arra gondolok, hogy amennyiben egyszerre végzek több tevékenységet, az egyes cselekedetek hatékonysága szükségszerűen csökken. Ez valóban probléma, ráadásul egy olyan tényező, ami mondjuk a munkahelyünkön nem feltétlenül fér bele, azonban ez a legkisebb gond. Nagyobb gond a tudatos jelenlét hiánya, mely hosszú távon kifejezetten káros az egészségünkre. Mire gondolok?

Először is úgy vélem, hogy mai világunk egyik legnagyobb negatívuma a lemaradástól való félelem. Gyakran a multitaskingot is az hívja életre, hogy félünk, valamiről lemaradunk, ha kimaradunk belőle. Egy állandó készenlét, félelem, felfokozott állapot jellemző az életünkre, mely valljuk be, nehezen összeegyeztethető a nyugodt, harmonikus élettel, melyre legtöbben vágynak. Félelemben élni ráadásul komoly egészségkárosító hatással bír, még akkor is, ha most felnevetsz azon, hogy “ugyan, milyen mértékű félelem lehet ez”. A folyamatos félelem, és a megosztott figyelem okozta folyamatos stressz bizony könnyen nyomokat hagy idegrendszerünkön. Még akkor is, ha pici stresszről beszélünk, ha csak kicsi aggodalmak jellemzik a mindennapjainkat, amik akkor is kifejtik hatásukat, ha akár tudatában sem vagyunk a megélt félelemnek. Közhely, de az, hogy valamiről nem tudsz, még ugyanúgy létezik.

Hogyan érdemes cselekedni inkább?

A multitasking fogalmát követően hamarosan ismertté vált a mindfulness kifejezés is. A tudatos jelenlét, melyet nem feltétlenül szembeállítani szeretnék a multitaskinggal, sokkal inkább mellette, egy másik megközelítési módként kívánok hivatkozni rá. Egy módszerként, mellyel megadhatod a megfelelő egyensúlyt a szétszórt figyelemnek. Folyamatos gyakorlásával aztán persze akár át is veheti a szétdarabolt figyelem helyét az életedben a fókuszált figyelem, mellyel sokkal hatékonyabban, ráadásul kiegyensúlyozottabban fogsz tudni működni a továbbiakban.

tudatos-jelenle_t.jpg

Ahogyan felmerül a folyamatos készenlétnél a stressz kérdése, úgy felmerül a tudatos jelenlét esetén annak pozitív hatása a stresszre és az általános hangulatunkra. Valóban jó hatással van? Nos, erről megoszlanak a vélemények, ezért (ahogyan minden más esetében) fontos, hogy helyén kezeljük a dolgokat.

Bár a mindfulness fogalmát illetően sem született még egy egységes, mindenki által elfogadott definíció, mégis úgy vélem, hogy amennyiben egy elvont fogalom helyett pusztán tudatos jelenlétként tekintünk rá, máris kézzelfoghatóvá válik, és egyértelműen érezhető általa annak legtöbb pozitívuma.

Azt javaslom, hogy tekints úgy erre a módszerre, mint egyfajta életvitel. Javaslom, hogy egyszerűen csak nyisd ki a szemedet és szívedett saját életedre, és arra, amivel éppen foglalkozol. Légy ott, ahol éppen vagy.

Ha a kedvenc sorozatodat nézed, akkor csak arra figyelj. Figyeld meg úgy a színészek mimikáját, ahogyan tennéd azt a való életben is, ha épp melletted zajlanának az események. Ha egy barátoddal csevegsz, arra figyelj. Ne gondolkozz azon, hogy te mit szeretnél elmondani és hogyan fogalmazod majd meg, légy nyitott arra, amit a másik mond. Értő figyelemmel légy, és valóban légy jelen a beszélgetésetekben.

Akár úgy is megfogalmazhatnám, hogy ne a jövőben és ne a múltban légy, éld inkább a jelent, azonban ugyanennyire fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, hogy a jelen síkjában se ugrálj különféle tevékenységek vagy gondolatok között.

Könnyű persze erről beszélni, annál nehezebb azonban így is tenni. A kulcs a gyakorlás, mely mindenképp hasznot fog hozni számodra. Ne hagyd, hogy a figyelmed elkalandozzon, összpontosíts az aktuális tevékenységedre, amennyire csak lehetséges.

Gyakorláshoz azt javaslom, hogy először kis lépésekben kezdj, de mindenképp tudatosan. Tűzz ki magad elé konkrét célt, amit el szeretnél érni. Először csak 5 percig légy tudatosan jelen, később, amikor megérzed ennek jótékony hatását, emeld az időtartamot tetszőlegesen. Coaching során jó szívvel szoktam ajánlani a Forest nevű applikációt, mely meghatározott ideig “rákényszerít” egy tevékenység végzésére. Ha gondolod, töltsd le, és próbáld ki, milyen a jelenben, tudatos jelenléttel élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotjobba.blog.hu/api/trackback/id/tr5714841932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása